Forgó Árpád & Abel Jallais
Tárgyeset | Objective case
2024. október 11 - november 9.
Gallery East of Eden, Budapest
Megnyitó: 2024. október 11., 18:00-20:00
Forgó Árpád és Abel Jallais Tárgyeset című kiállítása Budapesten, a Gallery East of Edenben, a 2024-es Art Brussels OFF programjának keretében megrendezett esemény folytatása.
A kiállításon izgalmas konstellációkon keresztül kerülnek párbeszédbe Forgó Árpád érzéki moduláris formázott vászon kompozíciói Abel Jallais monokróm kerámiatárgyaival. A két alkotó különböző médiummal dolgozik, művészi megközelítésük és maga az alkotói folyamat mégis sok hasonlóságot mutat. Munkáik nem absztrakciók, és nem is céljuk konkrét asszociációkat előidézni; a mű maga a szín, a forma, a textúra, a méret és az arányok. Saját maguk által kidolgozott alapformákból építkeznek különböző módszerekkel: Jallais a „Bonbonne” sorozatában toldásokkal, kimetszésekkel, az elemek ismétlésével; Forgó relief jellegű munkáinál tengelyes és középpontos tükrözéssel, valamint eltolással kerülnek egymás mellé az elemek Letisztult, emberléptékű kompozíciókat hoznak létre, melyek a nézőtől szemlélődő, felfedező attitűdöt igényelnek.
Forgó Árpád munkáiban egyszerűségre és formai redukcióra törekszik. A számok, a számosság, az „egy”, az egység és annak felbomlása, az egy és több, az egész és a rész viszonya foglalkoztatják, melyeket a szerkezet, forma és méret által meghatározott sík és térbeli viszonyulások segítségével jelenít meg. Formázott vászon modulokból, egyszerű geometriai műveletek használatával, szimmetrikus és aszimmetrikus kompozíciókat hoz létre. Az utóbbi években intenzíven kísérletezett különböző festészeti eljárásokkal, hogy olyan felületeket érjen el, melyek az észlelést, érzékelést teszik próbára.
Abel Jallais-t a felfedezésre váró objektek érdeklik, ezért az archaikus tárgyakról lehámozza azok eredeti funkcióját és ezzel a szabad értelmezési tartományba helyezi őket. Utat nyit az így létrejött fiktív tárgy újbóli felfedezésére és lehetőséget kínál a néző számára a formával való kapcsolódás új alapokra helyezéséhez, a kezdetekhez való visszatéréshez. Művészi gyakorlata abban a köztes térben mozog, ahol a fikció funkcióvá alakul.
Mindkét művész hagyományos alapanyagokkal dolgozik, törekedve az ipari tökéletességre, mégis megtartva a folyamat kézműves jellegét.
Forgó Árpád Budapesten élő képzőművész, tanulmányai befejezése után nem sokkal már a geometrikus absztrakció irányába indult el. Mindig is a festészet és a szobrászat határterülete érdekelte. Kezdetben taktilis olajfestményeket készített, majd akrillal kezdett el dolgozni, különböző térbeli megoldásokkal kísérletezett. 2015 óta a formázott vászon lehetőségei és a modularitás kérdésköre foglalkoztatja. Önálló kiállítása volt, többek között, a houstoni Anya Tish Gallery-ben, a frankfurti Schlieder Contemporary-ben, a budapesti Viltin Galériában és a győri Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeumban. Csoportos kiállításokon vett részt, többek között, a budapesti Ludwig Múzeumban és a Vasarely Múzeumban, valamint Németországban, a Museum Ritterben. Nemzetközi művészeti rezidenciaprogramok nagy hatással voltak alkotói attitűdjére, dolgozott Norvégiában, Ausztráliában, Spanyolországban és több alkalommal az Egyesült Államokban. 2019-2020-ban a Pollock-Krasner Foundation ösztöndíjasa volt.
Abel Jallais, Brüsszelben élő francia művész, az Angers-i Képzőművészeti Főiskolán folytatott tanulmányai után, ahol elsősorban szobrászattal és rajzzal foglalkozott, egy évet töltött Kolumbiában, a Campo de Gutierrez művészeti rezidencia programon. Itt leginkább kerámiával dolgozott, mely megerősítette benne a vágyat, hogy tovább kutassa azt az agyagot, amivel már tizenéves kora óta foglalkozott. Európába visszatérve csatlakozott a brüsszeli La Cambre National College of Visual Arts kerámia mesterképzéséhez, amelyet 2018-ban végzett el. Azóta az Espace Triphasé művészeti stúdióban dolgozik, mely mellett a Brussels Art Academy tanára és a La Cambre kerámia tanszékének tanársegédje.. Műveit számos brüsszeli galéria és művészeti tér állította ki, úgy, mint a Galerie Cohérent, a Musée du Cinquantenaire, a Puls Ceramics Gallery és az Espace La Vallée. Több nemzetközi kerámia platformon vett részt Belgiumban, Hollandiában és Franciaországban.
///
A Gallery East of Eden együttműködésével megvalósuló program.
Kurátor: Pintér Gábor, Erdész Barna
Támogató: Liszt Intézet - Magyar Kulturális Központ Brüsszel
Gallery East of Eden
1061 Budapest, Paulay Ede u. 67.
galleryeastofeden@gmail.com
+36 30 99 00 650
Nyitva: K-Szo 12:00-18:00
>>> www.eastofeden.hu