PARALLEL MŰVÉSZETI ALAPÍTVÁNY
![]()
Metzing
Eszter
Nyirok
2026.10.21.–11.29.
Cairo
Contemporary
Kapcsolódó program: 2026.11.27.–29. Art Weekend Budapest, tárlatvezetés
Metzing Eszter installációjának címe Nyirok, mely a szövetek között keringő áttetsző testnedvre utal, amely a test belső vizeként mindent átjár és összeköt. Régies, népi jelentésében a nyirkos, nedves földet is jelöli, így egyszerre idézi a test belsejét és a tájat, a vizet és a földet. A nyirok a test rejtett, láthatatlan rétegeihez tartozó intim nedv, amelyet most a kirakat üvegén keresztül mégis megpillanthatunk.
Az alkotó ezzel a művel egy olyan érzéki helyzetet szeretne létrehozni, amely a látványon keresztül ébreszti fel a néző bőrtudatosságát, tapintási vágyát és saját tekintetének tudatosítását. A távolság így az érintés hiányát is érzékelhetővé teszi. Egyúttal arra hívja a szemlélőt, hogy az emberközpontú látásmódon túllépve, figyeljen fel az emberen túli lények, anyagok és a víz jelenlétére közös létezésünkben.
Az installáció egyik fő kérdése a tapintás vágya és a tapinthatatlanság közti feszültség, melyet a Cairo kirakatterének adottságai tovább erősítenek: a munka csak az üvegfalon keresztül szemlélhető. Ez a fal átlátszó, így a formák és a jelenlét vizuálisan érzékelhetők, ugyanakkor határt is szab, elkülönít és elzár. Az installáció átveszi a kirakat hagyományos funkciójának hívogató gesztusát, és a feltárás, a felfedés és a beavatás gesztusaival tölti meg.
Az intimitás itt kettős értelmű. Egyrészről a puha, organikus, testszerű forma a belőle „kiszivárgó nedvvel” olyan látványt kínál, amelyről a szemlélő azt érezheti, hogy tiltott, talán illetlen, és nem jogosult rá. Másrészről a titkon vágyott meglesés és a megleshetőség közti párbeszéd játékára is épít a mű, mely által a néző önkéntelenül is a titkos szemlélő szerepébe kerül, azaz a „meglesett” intimitását erősíti
A nyirokrendszer a test védelmi és szűrőrendszere, a belső és a külső közötti csere közege. Így kapcsolódik a bőrhöz, az áteresztő membránhoz és a kirakatüveg elválasztó, de átlátszó falához. A folyamat azonban nem teljesedhet be: nincs belépés, nincs közvetlen találkozás. A vágy és tiltás közti feszültség - a kiállítótér jellegéből adódóan - éjjel-nappal fennáll.
Anyagát tekintve, az installáció egy többnyire fehér, összefüggő, burjánzó, nemez gyapjúból, pamutvászonból és műszőrméből álló “test”, amelyből egy belső folyadék keringését és annak felszínre jutó szivárgását boroszilikát üvegből készült elemek idézik meg.
Metzing Eszter 2018-ban szerzett diplomát a Magyar Képzőművészeti Egyetem képgrafika szakán, és már Belső kert című hímzett diplomamunkájával nagy szakmai figyelmet kapott. Az INDA Galéria művésze, ahol 2021-ben és 2024-ben jelentős önálló kiállítása volt. Munkáival szerepelt, többek között, a Magyar Nemzeti Galéria (Intertwined, 2025), a Kastner Kommunity (Everyone was a child, 2024) és a szentendrei Vajda Lajos Stúdió (I Surfaced From a Deep, Swampy Sleep, 2026) csoportos kiállításain. Külföldön Párizsban, Londonban, Brüsszelben, Novi Sad-ban és a lengyelországi Ustka városban állított ki. Ez utóbbi a Balti Kortárs Művészeti Galéria kéthónapos rezidencia programjához kapcsolódott (2026). Részt vett továbbá a Styrian Artist in Residence, Graz (2025), az Artist-in-Residence Programme Salzburg (2025), valamint a szlovákiai KAIR Košice Artist in Residence (2026) programjában.
///
A projekt egyik fő fogalmi forrása Juhani Pallasmaa finn építész és teoretikus A bőr szemei (The Eyes
of the Skin, 1996) című kötete. Pallasmaa azt a kérdést teszi fel, miért vált a nyugati kultúrában öt érzékünk közül egyetlenegy, a látás uralkodóvá. A látás egyeduralmával szemben a test egészével való, elsősorban tapintáson alapuló érzékelés fontosságára hívja fel a figyelmet. Minden érzékünket a tapintás kiterjesztéseként érti, a bőrt pedig a világgal való kapcsolatunk alapvető felületeként.
Az installáció ezt a feszültséget teszi kézzelfoghatóvá, vagyis éppen érinthetetlenné: a kirakat üvege mögött a néző csak a szemével érintheti meg a puha, tapintásra hívó formákat.
Emellett a művész hidrofeminista elméletekre épít, amelyek a testet és a környezetét a víz közvetítésével egymásba íródó, kölcsönösen formáló rendszerekként értik. A munkában a megismerést nem reprezentációként, hanem az anyaggal való közvetlen, testi kapcsolatként értelmezi, a szómaesztétika és az enaktivizmus nézőpontjai alapján.
Hasonlóan fontos hivatkozási pont Donna Haraway amerikai feminista gondolkodó, tudomány- és technológiakutató munkássága, különösen a Staying with the Trouble: Making Kin in the Chthulucene (2016) című könyve. Haraway elutasítja az antropocén fogalmát, és helyette a chthulucén kifejezést javasolja. Ez az elnevezés a görög khthón, azaz föld szóból ered, és olyan korszakot jelöl, amelyben az emberi és a nem-emberi élőlények elválaszthatatlanul összekapcsolódnak. Haraway „csápos gondolkodásról” ír: a világot szálak, indák és csápok hálózataként képzeli el, amelyben semmi sem létezik önmagában. A túlélés kulcsát nem az autopoiészisben, vagyis az önteremtésben, hanem a szimpoiészisben látja: a más fajokkal való közös alkotásban és együttélésben. Az installáció csápos-indás, beazonosíthatatlan, se nem ember, se nem állat, se nem növény lénye ennek a gondolkodásnak a vizuális és anyagi megfogalmazása.
///
Megtekinthető: 0-24h
Cairo Contemporary, 1071 Budapest, Lövölde tér 7.
Kurátor: Pintér Gábor
Támogató: Erzsébetváros Önkormányzata, Magyar Művészeti Akadémia
Együttműködő partner: Bischitz Johanna Integrált Humán Szolgáltató Központ
instagram.com/Cairo.Contemporary
instagram.com/parallel.art.foundation
