PARALLEL MŰVÉSZETI ALAPÍTVÁNY
Járai Anna
Habitus
(Hungarikum Metamorfózisok IV.)
Cairo Contemporary, Budapest
2026.09.04.–10.14.
A népi hiedelemvilágban a piros csizma a vadleány nevű erdei lény megszelídítésének eszközeként jelenik meg, amely értelmezhető a patriarchális rendbe való kényszerítés szimbólumaként. A mű ezt a jelképet forgatja ki és foglalja vissza: a csizma a Virginia Woolf-i „saját szoba” megtestesítése lesz, monumentálissá válva, helyet foglalva egy vad, autonóm belső tér megélésének. Ezáltal a megszelídítés folyamata önmagunk felé fordul, a belső vadság lefokozása helyett a megismerést, a felszabadulást és a visszakövetelést erősítve.
Járai Anna budapesti film- és képzőművész, feminista kritikai szemszögből vizsgálja a megtestesítés (embodiment) és az emlékezet témáját, kutatás- és performance-alapú, műfajok között létező videókat, fotókat és installatív alkotásokat hozva létre. A folklór, a család- és a helytörténet inspirálják, amelyekre gyakran hivatkozik rituális újraértelmezésekben. A Habitus című installáció a Hungarikum Metamorfózisok fotósorozat legújabb darabjának térbeli megjelenítése.
2022-ben az angliai Falmouth University film szakán, majd 2026-ban a Magyar Képzőművészeti Egyetem képzőművész MA szakán diplomázott. Alkotásait olyan külföldi filmfesztiválok és intézmények mutatták be, mint a bristoli Encounters Film Festival, a New York-i Millennium Film Workshop, a londoni Mayfair Art Weekend, és legutóbb a Redruth-i The Ladder. Budapesten a Kifaggatott föld című csoportos kiállításon a Tér-Kép Galériában, valamint a Turbina Kulturális Központ Fluid identitások, posztmagyar valóságok című kiállításon voltak láthatóak munkái. 2026 tavaszán a palermoi Studio Rizoma és a European Alternatives szervezésében megvalósuló rezidenciaprogram ösztöndíjasa volt, ahol a művészeti aktivizmus és a transzlokális szolidaritás témájával foglalkozott. Július elején a Tranzit.hu által szervezett 5. Urban Camp táborban Silvia Federici elméletei alapján egy participatív művészeti workshopot tartott, amelyben a résztvevők a pletyka (gossip) társadalmi jelentőségét körbejárva kísérleti animációkat készítettek.
///
Megtekinthető: 0-24h
Cairo Contemporary, 1071 Budapest, Lövölde tér 7.
Támogató: Erzsébetváros Önkormányzata, Magyar Művészeti Akadémia
Együttműködő partner: Bischitz Johanna Integrált Humán Szolgáltató Központ
instagram.com/Cairo.Contemporary
instagram.com/parallel.art.foundation
![]()
Ditte Marie Frost [DK]
A Mindenható három
keze
2026.09.04—10.14.
PUCCS Contemporary, Budapest
A Mindenható három keze című installáció 2026. szeptember 4-től látható a PUCCS Contemporary kiállítóterében. A mű a bizalom, a hatalmi viszonyok és a manipuláció témáit, valamint a társadalmi egyenlőtlenségeket és azok sötétebb oldalait járja körül. Vizsgálja továbbá a mulandóságot anyagi és organikus kontextusban egyaránt. Az installáció vizualitása az emberi anatómiából merít, a konkrét inspirációt pedig a kezekről készült oktatási célú anatómiai ábrák adták.
A műalkotás három, textilekből összevarrt, a mennyezetről fémláncokon lógó felületből áll, amelyek három kéz alakját formázzák. A Mindenható három keze durva vásznakból, finom selyemből és átlátszó tüllből készült. A textíliák oxidált rézoldatos kezelés során sajátos türkizkék mintázatot kaptak, valamint további fémoldatos színezés során mélybarna árnyalatokkal gazdagodtak. A textília textúrája és a fém patinája együttesen olyan vizuális hatást kelt, amely a test bomlását idézi fel, a bomlási folyamat során felfedve a húst és a csontot.
Az installáció címe a Szentháromságra utal: az Atyára, a Fiúra és a Szentlélekre. Ebben az installációban azonban a kezek más jelentést nyernek. Nem a harmóniát testesítik meg, hanem egy nyugtalan és egyenlőtlen világot. Két kéz párban van, míg a harmadik elkülönül tőlük, utalva valami ellenőrizhetetlenre és zavaróra. A hangsúly az isteni jellegről az emberi természet ősi és törékeny mivoltára helyeződik át – azokra a dolgokra, amelyeket nem mindig tudunk kézben tartani, úgy, mint az erőszak, az árulás, a rejtett szándékok és a tehetetlenség.
Ditte Marie Frost alkotói gyakorlatában a folytonosan változó tudatalattiból és rejtett világunkból indul ki. Installációiban, szobrászati és a festészeti munkáiban olyan anyagokkal dolgozik, mint az oxidált réz, a sárgaréz, az acél, a vas, az olajfesték, valamint különböző textíliák. Előszeretettel alkalmaz kémiai eljárásokat az alkotás során, amellyel egyensúlyt teremt a kontrollálhatatlan és a kiszámítható között. A beépülő patinázási és korróziós folyamatok tükrözik a művész alkotói gyakorlatának egyik átfogó témáját: a mulandóságot és az átalakulást. Frost motívumai rovarokból, fegyverekből, valamint emberi és állati testekből merítenek. A testábrázolások és az oxidált fémek integrálásával olyan teret hoz létre, amely a pusztítás és a teremtés között ingadozik. Motívumaihoz az alkímiából, a vallásból és a filmekből merít ihletet – különösen olyan műfajokból, mint a horror, a sci-fi és a body horror. Művészi gyakorlatát Julia Kristeva és Carl Jung tudatosságról szóló gondolatai is inspirálják.
Ditte Marie Frost (1992) dán képzőművész, 2020-ban diplomázott a Funen Art Academy-n Odense-ben. 2018–2019-ben a Royal Danish Academy of Fine Arts csereprogramjában vett részt. Első önálló intézményi kiállítása 2022-ben volt a Nikolaj Kunsthal Platform galériájában. Csoportos kiállításokon vett részt, többek között, a koppenhágai Round Towerben és az aarhusi Cantinában
[fotó: Mikkel Kaldal]
///
Megtekinthető: 0-24h
PUCCS Contemporary Art, 1084 Budapest, Víg u. 22.
Kurátor: Pintér Gábor
Támogatók: Magyar Művészeti Akadémia, Kulturudviklingspuljen (Cultural Development Fund - Aarhus), Statens Kunstfond (Danish Arts Foundation)
Dobó Bianka
28 m²
2026.10.21. – 11.29.
PUCCS Contemporary, Budapest
Zászló kitűzésének időpontja: 2026.10.21. 18:00
Az esemény lebonyolításában közreműködik: Mélyi József, Dobó Bianka
A kirakat előtt állva a néző egyetlen, 4 m x 7 m-es zászlóval találja szemben magát. A cím is a zászló 28 négyzetméteres felületére utal, ami megegyezik a Kossuth téri nemzeti lobogó méretével. Az elmúlt húsz évben a magyarországi köztereken egyre nagyobb léptékű zászlók jelentek meg az állami, illetve nemzeti reprezentáció eszközeként. Ebből kiindulva a munka a zászló szimbolikus, fizikai jelenlétét és térfoglaló gesztusát vizsgálja. A Kossuth téri zászló kirakattérbe helyezése a vertikális állami reprezentáció horizontális átformálásaként is értelmezhető. A zászló és a kiállítótér fizikai határainak ütköztetésével a nemzeti és a személyes tér viszonya kerül a vizsgálat középpontjába: hogyan és mennyire érezhetjük magunkat a nemzet részének, vagy épp onnan kirekesztettnek. A monumentális zászlóméret a szűk kiállítótérben önmagában is megjeleníti azt a jelenséget, ahogy a politika begyűrődik a mikroközösségekbe, illetve érzékeltetheti az így kialakuló, egyszerre térbeli és lelki klausztrofóbiát. A munka arra kérdez rá, hogy miként válhat a zászló - amely képvisel, elfoglal, határt jelöl ki – a közösséghez tartozás jeléből a tér elfoglalásának szimbólumává, vagy akár a kirekesztés eszközévé.
Dobó Bianka kutatói és alkotói munkájának központi témája a köztéri művek, emlékművek és a környezetük kapcsolata, az épített környezet változásai, valamint a köztérrendezési és emlékezetpolitikai gyakorlatok hatalmi és társadalmi vetületei. Installációiban, festészeti, grafikai, szobrászati munkáiban változatos anyagokkal dolgozik. Munkamódszerét a folyamatos kísérletezés jellemzi. 2008/2009-ben végzett Magyar Képzőművészeti Egyetemen Képgrafika és Vizuális Nevelőtanár szakokon. 2024-ben doktori fokozatot szerzett a Magyar Képzőművészeti Egyetemen. Jelenleg a Magyar Képzőművészeti Egyetem adjunktusa.
///
Megtekinthető: 0-24h
PUCCS Contemporary Art, 1084 Budapest, Víg u. 22.
Szervezés: Parallel Művészeti Alapítvány
Kurátor: Pintér Gábor
![]()
Metzing
Eszter
Nyirok
2026.10.21.–11.29.
Cairo
Contemporary
Kapcsolódó program: 2026.11.27.–29. Art Weekend Budapest, tárlatvezetés
Metzing Eszter installációjának címe Nyirok, mely a szövetek között keringő áttetsző testnedvre utal, amely a test belső vizeként mindent átjár és összeköt. Régies, népi jelentésében a nyirkos, nedves földet is jelöli, így egyszerre idézi a test belsejét és a tájat, a vizet és a földet. A nyirok a test rejtett, láthatatlan rétegeihez tartozó intim nedv, amelyet most a kirakat üvegén keresztül mégis megpillanthatunk.
Az alkotó ezzel a művel egy olyan érzéki helyzetet szeretne létrehozni, amely a látványon keresztül ébreszti fel a néző bőrtudatosságát, tapintási vágyát és saját tekintetének tudatosítását. A távolság így az érintés hiányát is érzékelhetővé teszi. Egyúttal arra hívja a szemlélőt, hogy az emberközpontú látásmódon túllépve, figyeljen fel az emberen túli lények, anyagok és a víz jelenlétére közös létezésünkben.
Az installáció egyik fő kérdése a tapintás vágya és a tapinthatatlanság közti feszültség, melyet a Cairo kirakatterének adottságai tovább erősítenek: a munka csak az üvegfalon keresztül szemlélhető. Ez a fal átlátszó, így a formák és a jelenlét vizuálisan érzékelhetők, ugyanakkor határt is szab, elkülönít és elzár. Az installáció átveszi a kirakat hagyományos funkciójának hívogató gesztusát, és a feltárás, a felfedés és a beavatás gesztusaival tölti meg.
Az intimitás itt kettős értelmű. Egyrészről a puha, organikus, testszerű forma a belőle „kiszivárgó nedvvel” olyan látványt kínál, amelyről a szemlélő azt érezheti, hogy tiltott, talán illetlen, és nem jogosult rá. Másrészről a titkon vágyott meglesés és a megleshetőség közti párbeszéd játékára is épít a mű, mely által a néző önkéntelenül is a titkos szemlélő szerepébe kerül, azaz a „meglesett” intimitását erősíti
A nyirokrendszer a test védelmi és szűrőrendszere, a belső és a külső közötti csere közege. Így kapcsolódik a bőrhöz, az áteresztő membránhoz és a kirakatüveg elválasztó, de átlátszó falához. A folyamat azonban nem teljesedhet be: nincs belépés, nincs közvetlen találkozás. A vágy és tiltás közti feszültség - a kiállítótér jellegéből adódóan - éjjel-nappal fennáll.
Anyagát tekintve, az installáció egy többnyire fehér, összefüggő, burjánzó, nemez gyapjúból, pamutvászonból és műszőrméből álló “test”, amelyből egy belső folyadék keringését és annak felszínre jutó szivárgását boroszilikát üvegből készült elemek idézik meg.
Metzing Eszter 2018-ban szerzett diplomát a Magyar Képzőművészeti Egyetem képgrafika szakán, és már Belső kert című hímzett diplomamunkájával nagy szakmai figyelmet kapott. Az INDA Galéria művésze, ahol 2021-ben és 2024-ben jelentős önálló kiállítása volt. Munkáival szerepelt, többek között, a Magyar Nemzeti Galéria (Intertwined, 2025), a Kastner Kommunity (Everyone was a child, 2024) és a szentendrei Vajda Lajos Stúdió (I Surfaced From a Deep, Swampy Sleep, 2026) csoportos kiállításain. Külföldön Párizsban, Londonban, Brüsszelben, Novi Sad-ban és a lengyelországi Ustka városban állított ki. Ez utóbbi a Balti Kortárs Művészeti Galéria kéthónapos rezidencia programjához kapcsolódott (2026). Részt vett továbbá a Styrian Artist in Residence, Graz (2025), az Artist-in-Residence Programme Salzburg (2025), valamint a szlovákiai KAIR Košice Artist in Residence (2026) programjában.
///
A projekt egyik fő fogalmi forrása Juhani Pallasmaa finn építész és teoretikus A bőr szemei (The Eyes
of the Skin, 1996) című kötete. Pallasmaa azt a kérdést teszi fel, miért vált a nyugati kultúrában öt érzékünk közül egyetlenegy, a látás uralkodóvá. A látás egyeduralmával szemben a test egészével való, elsősorban tapintáson alapuló érzékelés fontosságára hívja fel a figyelmet. Minden érzékünket a tapintás kiterjesztéseként érti, a bőrt pedig a világgal való kapcsolatunk alapvető felületeként.
Az installáció ezt a feszültséget teszi kézzelfoghatóvá, vagyis éppen érinthetetlenné: a kirakat üvege mögött a néző csak a szemével érintheti meg a puha, tapintásra hívó formákat.
Emellett a művész hidrofeminista elméletekre épít, amelyek a testet és a környezetét a víz közvetítésével egymásba íródó, kölcsönösen formáló rendszerekként értik. A munkában a megismerést nem reprezentációként, hanem az anyaggal való közvetlen, testi kapcsolatként értelmezi, a szómaesztétika és az enaktivizmus nézőpontjai alapján.
Hasonlóan fontos hivatkozási pont Donna Haraway amerikai feminista gondolkodó, tudomány- és technológiakutató munkássága, különösen a Staying with the Trouble: Making Kin in the Chthulucene (2016) című könyve. Haraway elutasítja az antropocén fogalmát, és helyette a chthulucén kifejezést javasolja. Ez az elnevezés a görög khthón, azaz föld szóból ered, és olyan korszakot jelöl, amelyben az emberi és a nem-emberi élőlények elválaszthatatlanul összekapcsolódnak. Haraway „csápos gondolkodásról” ír: a világot szálak, indák és csápok hálózataként képzeli el, amelyben semmi sem létezik önmagában. A túlélés kulcsát nem az autopoiészisben, vagyis az önteremtésben, hanem a szimpoiészisben látja: a más fajokkal való közös alkotásban és együttélésben. Az installáció csápos-indás, beazonosíthatatlan, se nem ember, se nem állat, se nem növény lénye ennek a gondolkodásnak a vizuális és anyagi megfogalmazása.
///
Megtekinthető: 0-24h
Cairo Contemporary, 1071 Budapest, Lövölde tér 7.
Kurátor: Pintér Gábor
Támogató: Erzsébetváros Önkormányzata, Magyar Művészeti Akadémia
Együttműködő partner: Bischitz Johanna Integrált Humán Szolgáltató Központ
instagram.com/Cairo.Contemporary
instagram.com/parallel.art.foundation